Sok más recepthez hasonlóan a gingerbread eredete is a múlt homályába vész. Magát a gyömbért először Kínában termesztették, majd onnan került át Európába a selyemúton keresztül. A fűszeres édesség receptje valószínűleg a 11. századi keresztes hadjáratok során jutott el Európába, ember formájú süteményt viszont már az ókori görögök is készítettek.

A középkorra rendkívüli módon elterjedt a mézeskalács Európában, különösen Lengyel-, Német- és Franciaországban, Hollandiában, valamint a Brit-szigeteken. A lengyel verzió mézet, lisztet és fűszereket (fahéj, gyömbér, bors, szegfűszeg, szerecsendió) tartalmazott, és nagyon hasonló lehetett az általunk is ismert mai mézeskalácshoz. Ugyancsak a középkorban vált szokássá, hogy különböző ünnepekre, kirakodásokra mézeskalácsot készítettek. Ezeket a süteményeket virágokról, madarakról, páncélokról, állatokról és királyokról mintázták meg.

A mézeskalácsot tehát mindenféle méretben és formában készítették, ám I. Erzsébetről tartják azt, hogy elterjesztette az emberke formát a 16. században. Az egyik gálaestjére készülve ugyanis arra utasította a királyi mézeskalács-készítőt (igen, ilyen mesterség is létezett), hogy a meghívott méltóságokat formázza meg a tésztából.

Több hiedelem fűződik a mézeskalács emberkékhez. Lovagi tornákon, ha egy lovag kapott egy darab mézeskalácsot, az állítólag szerencsét hozott neki. Hölgyek pedig, akik férjet szerettek volna fogni maguknak, gyakran fogyasztottak gingerbread mant. Úgy vélték ugyanis, hogy így javulhatnak majd az esélyeik.

A mézeskalács házikók a 16. századi Németországból származnak, ám, hogy honnan ered ez a szokás, az máig tisztázatlan. Ismertté viszont a Grimm fivérek meséje alapján vált. Az azonban mindenképpen rejtély, hogy a karácsonyhoz hogyan kapcsolódott hozzá a mézeskalács emberke és mézeskalács házikó készítése.

Forrás:http://izeselet.hu